[et_pb_section bb_built=”1″][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_text _builder_version=”3.2.1″]
Közel egymillió autósnak, köztük majd félmillió magánszemélynek kell arról döntenie néhány napon belül, hogy szeretnének-e biztosítót váltani. Az inflációs hatás a biztosítások díját és a fedezetlenségi díjakat is jelentősen emeli, így érdemes alaposan megfontolni, hogy melyik társasághoz vigyük a kötelező biztosítást.
December 1-jén éjfélig tudják elküldeni a felmondó nyilatkozatot a biztosítók felé azok az autósok, akik 2023. januártól máshová szeretnék vinni a kötelező biztosításukat. Bár 2010 után a szerződési évforduló napja már a gépkocsi megvásárlásának időpontjához kötődik, a több, mint 5,8 millió kgfb-szerződésből még mindig 925 ezer érintett az év végi fordulóban, köztük 497 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsi üzembentartója.
Érdekli a Generali kötelező biztosítása? Töltse ki az alábbi táblázatot, hogy kollégáink segíthessenek megtalálni a megfelelő megoldást!
[/et_pb_text][et_pb_divider _builder_version=”3.2.1″ show_divider=”off” height=”30px” /][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”3.2.1″ border_radii=”on|0px|0px|0px|0px” border_width_all=”4px” border_color_all=”#d80700″ use_custom_width=”on” width_unit=”off”][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_contact_form admin_label=”Kapcsolati űrlap cikkbe” _builder_version=”3.2.1″ title_text_align=”center” title=”Érdekel a gépkocsik kötelező biztosítása!” submit_button_text=”küldés” email=”magyar.ferenc@generalimail.hu” title_font=”|700|||||||” title_text_color=”#ea2420″ title_line_height=”1.3em” custom_button=”on” button_text_size=”16″ button_bg_color=”#ffffff” button_font=”|600|||||||” border_radii=”on|0px|0px|0px|0px” border_color_all=”#ce251c” custom_margin=”20px|50px|10px|50px” success_message=”Köszönjük érdeklődését! Kollégánk hamarosan keresni fogja a megadott elérhetőségek egyikén. ” title_font_size=”22″][et_pb_contact_field _builder_version=”3.2.1″ field_id=”nev” field_title=”Név” field_type=”input” checkbox_checked=”off” checkbox_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ radio_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ select_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” required_mark=”on” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22email%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ use_background_color_gradient=”off” background_color_gradient_start=”#2b87da” background_color_gradient_end=”#29c4a9″ background_color_gradient_type=”linear” background_color_gradient_direction=”180deg” background_color_gradient_direction_radial=”center” background_color_gradient_start_position=”0%” background_color_gradient_end_position=”100%” background_color_gradient_overlays_image=”off” parallax=”off” parallax_method=”on” background_size=”cover” background_position=”center” background_repeat=”no-repeat” background_blend=”normal” allow_player_pause=”off” background_video_pause_outside_viewport=”on” fullwidth_field=”off” form_field_text_shadow_style=”none” border_radii=”on||||” box_shadow_style=”none” /][et_pb_contact_field field_title=”E-mail cím” field_type=”email” field_id=”Email” required_mark=”on” fullwidth_field=”off” _builder_version=”3.2.1″ checkbox_checked=”off” checkbox_options=”%91{%22value%22:%22Email cím%22,%22checked%22:0}%93″ radio_options=”%91{%22value%22:%22Email cím%22,%22checked%22:0}%93″ select_options=”%91{%22value%22:%22Email cím%22,%22checked%22:0}%93″ min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22name%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ use_background_color_gradient=”off” background_color_gradient_start=”#2b87da” background_color_gradient_end=”#29c4a9″ background_color_gradient_type=”linear” background_color_gradient_direction=”180deg” background_color_gradient_direction_radial=”center” background_color_gradient_start_position=”0%” background_color_gradient_end_position=”100%” background_color_gradient_overlays_image=”off” parallax=”off” parallax_method=”on” background_size=”cover” background_position=”center” background_repeat=”no-repeat” background_blend=”normal” allow_player_pause=”off” background_video_pause_outside_viewport=”on” form_field_text_shadow_style=”none” box_shadow_style=”none” form_field_text_shadow_horizontal_length=”0em” form_field_text_shadow_vertical_length=”0em” form_field_text_shadow_blur_strength=”0em” /][et_pb_contact_field _builder_version=”3.2.1″ field_id=”tel” field_title=”Telefonszám” field_type=”input” checkbox_checked=”off” checkbox_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ radio_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ select_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” required_mark=”on” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22name%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ use_background_color_gradient=”off” background_color_gradient_start=”#2b87da” background_color_gradient_end=”#29c4a9″ background_color_gradient_type=”linear” background_color_gradient_direction=”180deg” background_color_gradient_direction_radial=”center” background_color_gradient_start_position=”0%” background_color_gradient_end_position=”100%” background_color_gradient_overlays_image=”off” parallax=”off” parallax_method=”on” background_size=”cover” background_position=”center” background_repeat=”no-repeat” background_blend=”normal” allow_player_pause=”off” background_video_pause_outside_viewport=”on” fullwidth_field=”off” form_field_text_shadow_style=”none” box_shadow_style=”none” form_field_text_shadow_horizontal_length=”0em” form_field_text_shadow_vertical_length=”0em” form_field_text_shadow_blur_strength=”0em” /][et_pb_contact_field _builder_version=”3.2.1″ field_id=”iranyito” field_title=”Irányítószám” field_type=”input” checkbox_checked=”off” checkbox_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ radio_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ select_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” required_mark=”on” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22name%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ use_background_color_gradient=”off” background_color_gradient_start=”#2b87da” background_color_gradient_end=”#29c4a9″ background_color_gradient_type=”linear” background_color_gradient_direction=”180deg” background_color_gradient_direction_radial=”center” background_color_gradient_start_position=”0%” background_color_gradient_end_position=”100%” background_color_gradient_overlays_image=”off” parallax=”off” parallax_method=”on” background_size=”cover” background_position=”center” background_repeat=”no-repeat” background_blend=”normal” allow_player_pause=”off” background_video_pause_outside_viewport=”on” fullwidth_field=”off” form_field_text_shadow_style=”none” box_shadow_style=”none” form_field_text_shadow_horizontal_length=”0em” form_field_text_shadow_vertical_length=”0em” form_field_text_shadow_blur_strength=”0em” /][et_pb_contact_field _builder_version=”3.2.1″ field_id=”adatkez” field_title=”Hozzájárulok adataim kezeléséhez az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint” field_type=”checkbox” checkbox_checked=”off” checkbox_options=”%91{%22value%22:%22igen, hozzájárulok%22,%22checked%22:0}%93″ radio_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ select_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” required_mark=”on” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22name%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ use_background_color_gradient=”off” background_color_gradient_start=”#2b87da” background_color_gradient_end=”#29c4a9″ background_color_gradient_type=”linear” background_color_gradient_direction=”180deg” background_color_gradient_direction_radial=”center” background_color_gradient_start_position=”0%” background_color_gradient_end_position=”100%” background_color_gradient_overlays_image=”off” parallax=”off” parallax_method=”on” background_size=”cover” background_position=”center” background_repeat=”no-repeat” background_blend=”normal” allow_player_pause=”off” background_video_pause_outside_viewport=”on” fullwidth_field=”on” form_field_text_shadow_style=”none” box_shadow_style=”none” field_background_color=”#e2e2e2″ form_field_text_shadow_horizontal_length=”0em” form_field_text_shadow_vertical_length=”0em” form_field_text_shadow_blur_strength=”0em” form_field_line_height=”1.3em” form_field_line_height_tablet=”1.3em” form_field_line_height_phone=”1.3em” form_field_text_color=”#1e1e1e” /][/et_pb_contact_form][et_pb_text admin_label=”adatkez” _builder_version=”3.2.1″ text_font=”|||on|||||” text_letter_spacing=”1″ text_text_color=”#2b2b2b” custom_margin=”|40px||” custom_margin_last_edited=”on|desktop”]
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_divider _builder_version=”3.2.1″ show_divider=”off” height=”30px” /][et_pb_text _builder_version=”3.2.1″ header_4_font_size=”20px” header_4_line_height=”1.3em”]
Az infláció a biztosítási díjra is hatással van
Ha nem is az októberi, 20 százalék feletti infláció mértékével drágulnak a kötelező biztosítások, érezni azért ezt is fogják az autósok. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) átlagosan 10 százalék körüli emelkedéssel számol az év végi váltások esetében, amit az infláció mellett az emelkedő kifizetések is indokolnak.
Az autósok november első felében már kézhez kapták a biztosítójuk jövő évre vonatkozó ajánlatát. Hogy végül elfogadják-e, azt legkésőbb 2022. december 1-jén éjfélig tudják eldönteni, eddig kell ugyanis elküldeni a felmondó nyilatkozatot, ha váltani szeretnének.
Ha meg is vannak elégedve a biztosító szolgáltatásaival, a kínálatot mindenképpen érdemes átnézni, az éves díjak között ugyanis akár több tízezer forintos eltérések lehetnek. Mivel az év végi váltás elsősorban az idősebb autókat és autósokat érinti, példaszámításunkban mi is egy idősebb autót, egy 2005-ös Suzuki Ignis díját néztük meg, feltételezve, hogy az üzembentartójának B10-es bonus-malus besorolása van. A kötelező biztosítások díjai között kifejezetten nagy különbségek vannak: van olyan biztosító, ahol a 17 éves Suzukira akár 20 ezer forint alatt is megköthetjük az éves kötelezőt, míg máshol ennek a kétszeresét vagy annál is többet kellene fizetni.
Az összehasonlítás során érdemes minél több adatot megadni, és személyre szabott kalkulációt végezni. Kedvezményt jelenthet, ha a választott biztosítónál már van másik szolgáltatásunk, például lakás-, casco vagy életbiztosítás, illetve az olyan körülmények is szerepet játszhatnak a fizetendő összegnél, hogy melyik banknál van bankszámlánk, közfeladatot ellátó személyek vagyunk-e vagy vannak-e gyermekeink.
A biztosításoknál is drágább lesz, ha nem kötjük meg a kötelezőt
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleménye alapján jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kgfb nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. Személygépjárművek esetében az üzemben tartónak a 2022-es 600-1290 forinttal szemben 650-1400 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező felelősség biztosítási szerződéssel.
A nagyobb járművekre értelemszerűen még többet kell fizetni. Az autóbuszoknál a fedezetlenségi díj 980-6670 forint közötti összeg lehet, tehergépkocsik esetében pedig akár a 5380 forintot is elérheti naponta. Fontos tudni, hogy a fedezetlenségi díj alól abban az esetben sem lehet mentességet kapni, ha a járművet hosszabb ideig nem használja az üzembentartó. Ehhez ideiglenesen ki kell vonni a forgalomból a járművet.
A kötelező biztosítás elmulasztása nemcsak az esetleges büntetések miatt kerülendő. Egy közlekedési baleset esetén ugyanis, ha a biztosítatlan jármű vezetője a felelős, akkor a teljes kárt meg kell térítenie.
Mire van szükség a váltáshoz?
A biztosítóhoz az alábbi adatokat, dokumentumokat kell eljuttatni, ha szeretnénk kötelezőt váltani:
- felmondó nyilatkozat,
- személyes adatok,
- a biztosított jármű alapadatai,
- a felmondani kívánt szerződés száma.
A felmondás elküldése után meg kell őriznünk a feladott ajánlott levélről szóló igazolást vagy tértivevényt, vagy az ügyfélszolgálaton kapott átvétel igazolólapját.
forrás: bank360.hu
kép: freepikcom
[/et_pb_text][et_pb_divider _builder_version=”3.2.1″ show_divider=”off” height=”30px” /][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”3.2.1″ border_radii=”on|0px|0px|0px|0px” border_width_all=”4px” border_color_all=”#d80700″ use_custom_width=”on” width_unit=”off”][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_contact_form admin_label=”Kapcsolati űrlap cikkbe” _builder_version=”3.2.1″ title_text_align=”center” title=”Érdekel a gépkocsik kötelező biztosítása!” submit_button_text=”küldés” email=”magyar.ferenc@generalimail.hu” title_font=”|700|||||||” title_text_color=”#ea2420″ title_line_height=”1.3em” custom_button=”on” button_text_size=”16″ button_bg_color=”#ffffff” button_font=”|600|||||||” border_radii=”on|0px|0px|0px|0px” border_color_all=”#ce251c” custom_margin=”20px|50px|10px|50px” success_message=”Köszönjük érdeklődését! Kollégánk hamarosan keresni fogja a megadott elérhetőségek egyikén. ” title_font_size=”22″][et_pb_contact_field _builder_version=”3.2.1″ field_id=”nev” field_title=”Név” field_type=”input” checkbox_checked=”off” checkbox_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ radio_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ select_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” required_mark=”on” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22email%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ use_background_color_gradient=”off” background_color_gradient_start=”#2b87da” background_color_gradient_end=”#29c4a9″ background_color_gradient_type=”linear” background_color_gradient_direction=”180deg” background_color_gradient_direction_radial=”center” background_color_gradient_start_position=”0%” background_color_gradient_end_position=”100%” background_color_gradient_overlays_image=”off” parallax=”off” parallax_method=”on” background_size=”cover” background_position=”center” background_repeat=”no-repeat” background_blend=”normal” allow_player_pause=”off” background_video_pause_outside_viewport=”on” fullwidth_field=”off” form_field_text_shadow_style=”none” border_radii=”on||||” box_shadow_style=”none” /][et_pb_contact_field field_title=”E-mail cím” field_type=”email” field_id=”Email” required_mark=”on” fullwidth_field=”off” _builder_version=”3.2.1″ checkbox_checked=”off” checkbox_options=”%91{%22value%22:%22Email cím%22,%22checked%22:0}%93″ radio_options=”%91{%22value%22:%22Email cím%22,%22checked%22:0}%93″ select_options=”%91{%22value%22:%22Email cím%22,%22checked%22:0}%93″ min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22name%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ use_background_color_gradient=”off” background_color_gradient_start=”#2b87da” background_color_gradient_end=”#29c4a9″ background_color_gradient_type=”linear” background_color_gradient_direction=”180deg” background_color_gradient_direction_radial=”center” background_color_gradient_start_position=”0%” background_color_gradient_end_position=”100%” background_color_gradient_overlays_image=”off” parallax=”off” parallax_method=”on” background_size=”cover” background_position=”center” background_repeat=”no-repeat” background_blend=”normal” allow_player_pause=”off” background_video_pause_outside_viewport=”on” form_field_text_shadow_style=”none” box_shadow_style=”none” form_field_text_shadow_horizontal_length=”0em” form_field_text_shadow_vertical_length=”0em” form_field_text_shadow_blur_strength=”0em” /][et_pb_contact_field _builder_version=”3.2.1″ field_id=”tel” field_title=”Telefonszám” field_type=”input” checkbox_checked=”off” checkbox_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ radio_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ select_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” required_mark=”on” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22name%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ use_background_color_gradient=”off” background_color_gradient_start=”#2b87da” background_color_gradient_end=”#29c4a9″ background_color_gradient_type=”linear” background_color_gradient_direction=”180deg” background_color_gradient_direction_radial=”center” background_color_gradient_start_position=”0%” background_color_gradient_end_position=”100%” background_color_gradient_overlays_image=”off” parallax=”off” parallax_method=”on” background_size=”cover” background_position=”center” background_repeat=”no-repeat” background_blend=”normal” allow_player_pause=”off” background_video_pause_outside_viewport=”on” fullwidth_field=”off” form_field_text_shadow_style=”none” box_shadow_style=”none” form_field_text_shadow_horizontal_length=”0em” form_field_text_shadow_vertical_length=”0em” form_field_text_shadow_blur_strength=”0em” /][et_pb_contact_field _builder_version=”3.2.1″ field_id=”iranyito” field_title=”Irányítószám” field_type=”input” checkbox_checked=”off” checkbox_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ radio_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ select_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” required_mark=”on” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22name%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ use_background_color_gradient=”off” background_color_gradient_start=”#2b87da” background_color_gradient_end=”#29c4a9″ background_color_gradient_type=”linear” background_color_gradient_direction=”180deg” background_color_gradient_direction_radial=”center” background_color_gradient_start_position=”0%” background_color_gradient_end_position=”100%” background_color_gradient_overlays_image=”off” parallax=”off” parallax_method=”on” background_size=”cover” background_position=”center” background_repeat=”no-repeat” background_blend=”normal” allow_player_pause=”off” background_video_pause_outside_viewport=”on” fullwidth_field=”off” form_field_text_shadow_style=”none” box_shadow_style=”none” form_field_text_shadow_horizontal_length=”0em” form_field_text_shadow_vertical_length=”0em” form_field_text_shadow_blur_strength=”0em” /][et_pb_contact_field _builder_version=”3.2.1″ field_id=”adatkez” field_title=”Hozzájárulok adataim kezeléséhez az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint” field_type=”checkbox” checkbox_checked=”off” checkbox_options=”%91{%22value%22:%22igen, hozzájárulok%22,%22checked%22:0}%93″ radio_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ select_options=”%91{%22value%22:%22%22,%22checked%22:0}%93″ min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” required_mark=”on” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22name%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ use_background_color_gradient=”off” background_color_gradient_start=”#2b87da” background_color_gradient_end=”#29c4a9″ background_color_gradient_type=”linear” background_color_gradient_direction=”180deg” background_color_gradient_direction_radial=”center” background_color_gradient_start_position=”0%” background_color_gradient_end_position=”100%” background_color_gradient_overlays_image=”off” parallax=”off” parallax_method=”on” background_size=”cover” background_position=”center” background_repeat=”no-repeat” background_blend=”normal” allow_player_pause=”off” background_video_pause_outside_viewport=”on” fullwidth_field=”on” form_field_text_shadow_style=”none” box_shadow_style=”none” field_background_color=”#e2e2e2″ form_field_text_shadow_horizontal_length=”0em” form_field_text_shadow_vertical_length=”0em” form_field_text_shadow_blur_strength=”0em” form_field_line_height=”1.3em” form_field_line_height_tablet=”1.3em” form_field_line_height_phone=”1.3em” form_field_text_color=”#1e1e1e” /][/et_pb_contact_form][et_pb_text admin_label=”adatkez” _builder_version=”3.2.1″ text_font=”|||on|||||” text_letter_spacing=”1″ text_text_color=”#2b2b2b” custom_margin=”|40px||” custom_margin_last_edited=”on|desktop”]
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]