Válassza a Generali Általános felelősségbiztosítását, ha kormányrendelet alapján az Ön cégének is környezetvédelmi biztosítással kell rendelkeznie 2024. január 1-jétől. 

Felelősségbiztosításunk fedezetet nyújt vállalkozása számára az előre nem látható véletlen, váratlan, cége normális működésétől eltérő eseményre visszavezethető környezetkárosodásra, és szolgáltatást teljesít az ebből keletkező fizetési kötelezettségére.

Szolgáltatásunk alvállalkozóira is kiterjed és a hazai biztosítási piacon egyedülálló módon kiegészítő kártérítési jogvédelmi szolgáltatást is tartalmaz.

Jelentkezz most!

Ezen biztosítás alapján Társaságunk megtéríti a szerződés keretei között azokat a személysérüléses károkat és szerződésen kívül okozott dologi károkat, melyet a biztosított a biztosítási szerződésben meghatározott minőségében okoz, és a magyar magánjog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik.

Ezen biztosítás alapján Társaságunk megtéríti a szerződés keretei között azokat a

  • személysérüléses károkat és
  • szerződésen kívül okozott dologi károkat,
  • személyi sérüléses és szolgáltatói tevékenységen kívül okozott dologi kárral közvetlenül összefüggő sérelemdíjat, melyet a biztosított a biztosítási szerződésben meghatározott minőségében okoz, és a magyar magánjog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik.

Társaságunk – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – mentesíti a biztosított céget és annak alvállalkozóit az okozott kár megfizetése alól, amit előre nem látható véletlen, váratlan, a normális működésétől eltérő eseményre visszavezethető környezetkárosítással okoz.

KINEK KELL JOGSZABÁLY ALAPJÁN KÖTELEZŐEN MEGKÖTNI A KÖRNYEZETVÉDELMI BIZTOSÍTÁST?

  • Hulladéktermelőknek, ha cég telephelyén a tárgyévben képződött és birtokolt hulladék összes mennyisége meghaladja:
    • veszélyes hulladék esetén a 200 kg-ot,
    • nem veszélyes hulladék esetén a 2000 kg-ot vagy
    • nem veszélyes építési-bontási hulladék esetén az 5000 kg-ot.
  • Hulladékgazdálkodóknak

MILYEN KÖRNYEZETI ELEMEKBEN TÖRTÉNŐ KÁROKOZÁS ESETÉN FIZET A BIZTOSÍTÓ?

  • Védett fajokban, természetes élőhelyekben,
  • felszíni vizek, azok készleteiben, minőségében, mennyiségében, a felszíni vizek medrében és partjában, a víztartó képződményekben és azok fedőrétegeiben,
  • valamint a vízzel kapcsolatosan – jogszabályban vagy hatósági határozatban – kijelölt megkülönböztetett védelem alatt álló (védett) területeken,
  • talajban, a talaj termőképességében, szerkezetében, víz- és levegőháztartásában, valamint élővilágában.

HOGYAN FIZETI KI A BIZTOSÍTÓ KÁRTÉRÍTÉST A KÁROKOZÓ HELYETT?

Társaságunk a károkért a hulladékgazdálkodási hatóság jogerős határozata alapján áll helyt a károkozó helyett, és az alábbi költségeket téríti meg:

  • elsődleges helyreállítási intézkedés költségeit – eredeti állapot helyreállítását;
  • kiegészítő helyreállítási intézkedés költségeit, ha az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, akkor pótlás költségeit;
  • kompenzációs helyreállítási költségeket, azaz a helyreállítás befejezéséig felmerült intézkedési költségeket;
  • szakértői költségeket, bírósági, hatósági eljárás költségeit.

A felelősségbiztosítás Magyarország területén okozott károk esetén nyújt fedezetet.

Kiegészítő kártérítési jogvédelmi biztosításunk a vállalkozását ért károk esetén nyújt jogvédelmi szolgáltatásokat a kártérítési igénye érvényesítésére a károkozóval szemben.

Jogvédelmi szolgáltatásunkat akkor lehet igénybe venni, ha a károkozó

  • személyi sérüléses kárt vagy szerződésen kívüli dologi kárt okoz a biztosított vállalkozásnak, és
  • a kár megfizetését (a kártérítési igény teljesítését) elutasítja.

Jogvédelmi szolgáltatásként ügyvédet ajánlunk a vállalkozása jogi képviseletére és a biztosítási összeg erejéig fedezzük a kártérítési igény érvényesítésének jogi költségeit a biztosítási feltételben foglaltak szerint.

A fenti fogalmak magyarázata:

  • személyi sérüléses kár: ha a biztosított természetes személy,  a biztosított vállalkozással munkaviszonyban vagy tagsági jogviszonyban álló természetes személy meghal, egészségkárosodást vagy testi sérülést szenved.
  • dologi kár: ha valamilyen tárgy megsemmisül, megsérül vagy használhatatlanná válik.
  • szerződésen kívüli kár: ha a biztosított vállalkozásnak olyan személy okoz kárt,
    • akivel a biztosítási szerződésben meghatározott tevékenységével kapcsolatban nincs szerződéses jogviszonyban, illetve aki nem is igénybevevője a vállalkozás által nyújtott szolgáltatásnak (és a vállalkozás sem igénybevevője a károkozó személy által nyújtott szolgáltatásnak) vagy
    •  akivel a biztosított vállalkozás szerződéses kapcsolatban van, de a károkozás a szerződéses kötelezettség teljesítésétől függetlenül következik be.

Példa:

A szomszéd épület alapozása során kötőanyagot injektáltak a szerkezetbe. A túlnyomással bevitt anyag befolyt a biztosítottunk vállalkozásának raktárhelyiségébe és kárt okozott az ott tárolt eszközeiben.  Az építési vállalkozó nem akarta elismerni felelősségét, így a jogos kárigény érvényesítésében Kiegészítő kártérítési jogvédelmi biztosításunk szolgáltatása segített. Ügyvédet ajánlottunk, és kifizettük a felmerült jogi eljárások költségét.

Társaságunk – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – mentesíti a biztosítottat az általa nyújtott szolgáltatás teljesítése során, illetve hibás teljesítése következtében a biztosított szerződéses partnereit vagy a szolgáltatás igénybevevőit ért:

  • dologi károk megtérítése alól, amelyekért a biztosított a magyar magánjog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik;
  • dologi kárral közvetlenül összefüggő sérelemdíj megfizetése alól, melynek a megfizetésére a biztosított –személyiségi jog megsértésére tekintettel – a magyar jog szerint köteles.

Csak Külön feltétel alapján terjed ki a fedezet:

  • a biztosított birtokában lévő (a biztosított által bérelt, haszonbérelt, haszonkölcsönzött, letétként kezelt, megőrzésre átvett stb.) tárgyakban okozott károkra
  •  a biztosítottat mint ingatlan bérbeadóját terhelő kártérítési kötelezettségekre
  •  a biztosítottat mint gépek, műszaki eszközök, egyéb használati tárgyak bérbeadóját terhelő kártérítési kötelezettségekre
  •  azokban a dolgokban keletkezett károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul
  •  tárgyak elveszéséből, elhagyásából, eltulajdonításából eredő károkra
  •  gépjárművekben okozott károkra

Példák

1. Példa: egy radiátorszerelő rosszul javítja meg a radiátort, ezért az eláztatja és tönkreteszi a parkettát. Ezt a kárt a szerelőnek meg kell térítenie, kivéve ha Szolgáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.

2. Példa: egy festő falfestés közben létrával kiverte az ablaküveget. Ezt a kárt a festőnek kell megtérítenie, kivéve ha Szolgáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.

Társaságunk fedezetet nyújt – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – azon kártérítési követelésekre, amelyeket a biztosítottal munkaviszonyban (szövetkezeti tagsági viszonyban) álló személyek munkabalesete miatt és címén a biztosítottal szemben támasztanak és magyar jog szerint felelősséggel tartozik.

Példák

1. Példa: Növényvédőszereket árusító munkavállaló az egyik vevő kiszolgálásakor véletlenül a pult alatt kifolyt növényvédőszerekbe nyúlt. Másnapra a mérgezés súlyos tünetei alakultak ki nála. Ebben az esetben a munkáltatónak kell helytállnia, kivéve ha Munkáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.

2. Példa: A munkavállaló a munkahelyén elcsúszik a frissen felmosott folyóson. Ebben az esetben is a munkáltatónak kell helytállnia, kivéve ha Munkáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.

Társaságunk – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – mentesíti a biztosítottat az általa nyújtott szolgáltatás teljesítése során, illetve hibás teljesítése következtében a biztosított szerződéses partnereit vagy a szolgáltatás igénybevevőit ért:

  • dologi károk megtérítése alól, amelyekért a biztosított a magyar magánjog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik;
  • dologi kárral közvetlenül összefüggő sérelemdíj megfizetése alól, melynek a megfizetésére a biztosított –személyiségi jog megsértésére tekintettel – a magyar jog szerint köteles.

Példák

1. Példa: Egy cég sertéshizlaló tápszert hoz forgalomba. A tápszertől a sertések megbetegednek, le kell őket vágni, a húsuk ehetetlen. Ebben az esetben, ha a cég nem rendelkezik Termékfelelősség-biztosítással, neki kell megtérítenie a sertések árát.

2. Példa: Egy építkezési vállalkozó téglát rendel egy téglagyárban. A megrendelésben kiköti, hogy a tégláknak cm2-ként 350 kg súlyt kell kibírniuk. A téglagyár elfogadja a megrendelést és leszállítja a téglákat. A vállalkozó beépíti a téglákat a földszint és az emelet között. Az első emeleti tetőrész lebetonozása után a téglák részben megroppannak, a tetőrész összeomlik, mivel a téglák nem bírják ki az előírt terhelést. Ebben az esetben a tégla gyártójának kell megtérítenie a kárt, kivéve ha Termékfelelősség-biztosítással rendelkezik.

Társaságunk fedezetet nyújt – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – a biztosított környezetveszélyeztető tevékenységével okozott kár miatt a biztosítottat terhelő kártérítési kötelezettségekre.

Társaságunk – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – mentesíti a biztosítottat olyan környezetveszélyeztető tevékenységgel (mulasztással) okozott:

  • dologi és személyi sérüléses károk megtérítése alól, amelyekért a biztosított a magyar jog szerint kártérítési felelősséggel tartozik,
  • személyi sérüléses és dologi kárral közvetlenül összefüggő sérelemdíj megtérítése alól, melynek a megfizetésére a biztosított – személyiségi jog megsértésére tekintettel – a magyar jog szerint köteles, feltéve, hogy a kár bekövetkezte előre láthatatlan, hirtelen és váratlan volt, továbbá – a normális üzemi folyamattól eltérő eseményre volt visszavezethető.

Példa:

Egy cég udvarán felborul egy olajos hordó és belefolyik a gyár mellett futó patakba. Ebben az esetben a cégnek kell fizetnie a patak és környezet helyreállításának költségeit, kivéve, ha Környezetszennyezési felelősségbiztosítással rendelkezik.


Nem talált választ a kérdésére? Keressen minket bizalommal!