[et_pb_section bb_built=”1″][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_text _builder_version=”3.2.1″]
Az átlagos nettó fizetéshez igazították kilenc éve a 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételi limitet. Ez azóta sem változott, ma már a minimálbér sem fér bele ebbe a határba, az átlagos fizetést pedig, ami 2022-ben már a 355 ezer forintot is meghaladta, a legtöbb banknál több ezer forintért lehet felvenni.
Pénzügyi rezsicsökkentés – ezzel a szlogennel vezették be 2014 februárjától azt az intézkedést, amely lehetővé teszi, hogy bárki havonta legfeljebb két alkalommal összesen maximum 150 ezer forint értékben ingyen vehessen fel készpénzt a bankautomatákból. A díjmentesség egyetlen feltétele, hogy nyilatkozni kell róla, ha ez megtörtént, akkor viszont nem csak a számlavezető bank, de bármelyik másik ATM-üzemeltető cég automatájából kivehető díjmentesen ez az összeg.
A 150 ezer forintot annak idején a havi nettó átlagkeresethez igazítva állapították meg – mondván, hogy legalább ennyit hadd vehessen fel mindenki ingyen a bankszámlájáról. A bankok sokat lobbiztak az intézkedés ellen. Egyrészt azért, mert az támogatja a készpénzhasználatot, ami a nemzetgazdaságnak sem jó. Emellett a hitelintézeteknek elég sokba kerülnek ezek a tranzakciók, hiszen be kell fizetniük utánuk a 0,6 százalékos tranzakciós illetéket, ami 150 ezer forintnál 900 forint. Ezen felül, ha idegen ATM-ből veszi fel a készpénzt az ügyfél, még az ATM-et működtető másik banknak vagy cégnek is fizethet a bank.
A jegybank adatai szerint az átlagos bankkártya-tulajdonos még mindig nem használja ki teljes mértékben a limitet, a betéti kártyákkal évente nagyjából 11-szer vesznek fel készpénzt automatákból, ennek az összege viszont emelkedik. Az átlagos készpénzfelvétel 2022 harmadik negyedévében már megközelítette a 106 ezer forintot.
Az bankolhat ingyen, aki digitális megoldásokat választ
Aki valóban csak ennyi pénzt vesz fel, vagy beéri a jogszabályban megszabott 150 ezer forinttal, az persze most is ingyen juthat hozzá a bankjegyekhez. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bankszámlaválasztója szerint 150 ezer forintot készpénzfelvétel mellett több banknál is elérhető nulla forintos számlacsomag.
Van még ezen felül számos olyan bankszámla-ajánlat, amelyeknél a havi költség ugyan nulla forint, de éves szinten kell valamennyit fizetni a számláért.
A Bank360.hu bankszámla kalkulátorából is az derül ki, a bankok nem szeretik a sok készpénzt használó klienseket. Az jár jól, aki digitális megoldásokat választ, ők valóban akár ingyen is bankolhatnak, sőt egyes hitelintézetek akcióiban még ajándék jóváírásban is részesülhetnek.
Már a minimálbér sem vehető ki ingyen
Aki azonban készpénzt használna főleg, rosszul jár. Amint átlépi az ügyfél a 150 ezres készpénzfelvételi limitet, eltűnnek a nullás ajánlatok, és megugranak a díjak. Ez azt jelenti praktikusan, hogy nem csak a nettó átlagbér, de már a nettó minimálbér sem vehető fel ingyen egyik banknál sem.
Az átlagnyugdíj sem fér bele a keretbe
A garantált bérminimumnál már minden hónapban több száz, éves szinten pedig több ezer forintos költséggel számolhat az ügyfél, ha a teljes összeget felvenné egy ATM-ből.
A készpénzhasználathoz valószínűleg az idősebb korosztály ragaszkodik a legerősebben, de az átlagnyugdíj sem vehető már ki a bankautomatákból ingyen. A kormány kommunikációja alapján 208 200 forintot kap az idén egy átlagos nyugdíjas havonta.
40 ezer forint – átlagosan ennyibe kerül évente az átlagbér felvétele
Minimum öt számjegyű éves költséggel kell számolnia annak, aki az átlagos nettó keresetet kapja havonta, ami a KSH friss adatai szerint 2022-ben 355 300 forint volt, és ezt ki is szeretné venni bankjegyekben. Átlagos esetben 3-4 ezer forint körüli havi díjjal és 40 ezer forint körüli éves költséggel kalkulálhat most az a banki ügyfél, aki az átlagos fizetést készpénzben szeretné minden hónapban felvenni az ATM-ekből.
Egyelőre legalábbis ez a helyzet. Márciusban azonban tovább emelkednek ezek a költségek, hiszen várhatóan minden bank emeli majd a díjait a tavalyi átlagos infláció mértékével, 14,5 százalékkal. Emellett a bérek is nőnek. A 355 ezer forintos 2022-es átlagos nettó fizetés decemberben már 400 300 forint volt ugyanis a KSH szerint. 400 ezer forintnyi készpénzfelvételnek pedig csupán a tranzakciós illeték terhe 2400 forint a bankok számára, így érthető, ha a számlaköltségek tovább emelkednek a teljes fizetésüket készpénzben felhasználni kívánó ügyfelek számára.
Aki viszont sokallja a bankszámlaköltségeit, az nemcsak az ajánlatokat tudja könnyen összehasonlítani az internetes kalkulátorokkal, hanem a bankváltást is egyszerűen elintézheti, hiszen annak adminisztrációját javarészt elvégzi helyette az új számlavezető pénzintézete.
Forrás: bank360.hu
Kép: freepik.com
[/et_pb_text][et_pb_divider _builder_version=”3.2.1″ show_divider=”off” height=”30px” /][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]