Az elmúlt években jelentősen megnőtt a lakások ára Magyarországon, az év elejétől elérhető állami támogatás pedig komoly felújítási hullámot hoz, ami még tovább növeli az ingatlanok értékét. 

Az ingatlanpiaci folyamatokkal, illetve a felújításokkal járó értéknövekedés kapcsán érdemes felülvizsgálni meglévő otthonbiztosításunkat is,

hiszen ennek elmulasztása egy esetleges káreseményt követően nagyon kellemetlen meglepetésekkel járhat. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók nem a forgalmi érték, hanem az újjáépítési érték alapján kötnek biztosításokat. Természetesen az évek során az építőanyagok ára és a munkadíj is növekszik:

  • Ennek az értéknövekedésnek a lekövetésére általában egy indexálási eljárást ajánlanak a biztosítók ügyfeleiknek, amit túlnyomó többségük el is fogad.
  • változások ütemét jól mutatja, hogy míg nagyjából két éve négyzetméterenként 200-250 ezer forintos újjáépítési árral számoltak a biztosítók, ma már 300-400 ezer forintos összeget ajánlanak fel az ügyfeleknek.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a korábban  megkötött lakásbiztosítási szerződések aktualizálásával már kevésbé foglalkoznak az emberek.

Nézzünk egy példát!

Ha például egy 50 millió forint újjáépítési értékű családi házban hőszigetelési és energetikai korszerűsítési munkálatokat is végzünk, annak anyag- és munkadíj költsége elérheti a 6 millió forintot.

  • Ennek a 6 millió forintnak a felét, de maximum 3 millió forintot kaphatunk vissza most az állami támogatás miatt.
  • Az ingatlan értéknövekedése azonban mind a 6 millió forinttal, a teljes ráfordított összeggel megjelenik az ingatlanunk újjáépítési költségében, aminek a biztosításunkban is látszódnia kell.
  • Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogyha a lakásbiztosításunkat nem frissítjük, és egy káresemény során az ingatlan teljesen megsemmisül, a biztosító az ingatlan újjáépítési költségére 50 millió forintot fizet majd csak, a lehetséges 56 millió forint helyett.
  • A 6 millió forinttól tehát rögtön elesünk, míg a biztosítási díjunkban mindössze néhány száz forintos díjnövekedést jelentett volna havonta a felújított ingatlan, magasabb újjáépítési értékének megfelelő biztosítás.

Tovább a teljes cikkhez!

kép: freepik.com