Oldal kiválasztása
Magyarországon is nagy károkat okoz a szélsőséges időjárás

Magyarországon is nagy károkat okoz a szélsőséges időjárás

Nagyon úgy tűnik, hogy a korábbi években kezdődött tendencia idén sem törik meg: az egyre kiszámíthatatlanabb és hevesebb időjárás egyre több és nagyobb kárt okoz hazánkban és Európa-szerte. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) már tavaly kiadott közleményében felhívta a figyelmet, hogy míg 2019-ben a biztosítók egész éves kifizetése volt 5 milliárd forint, ezt az összeget 2020-ban már júniusra elérték a viharkárok. A nagy mennyiségű csapadékkal, villámlással és gyakran jégveréssel járó időjárási események ráadásul egyre korábban kezdődnek, és akár már a tél végi, februári időszakban is gondokat okoznak, majd a kárösszegek a nyár folyamán tetőznek.

A Generali adatai szerint a július 9. és 13. közötti viharok leginkább Budapest, Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyét érintették, a kerületek és települések között pedig Tata, illetve Budapest XX. és XXI. kerülete szenvedte meg leginkább a viharokat. Csak az utóbbi két kerültből több mint 1000 bejelentés érkezett. Július 9-e óta folyamatosan érkeznek a bejelentések a vihar, felhőszakadás, jégverés következtében: péntektől péntekig több mint 4000 bejelentés futott be a biztosítóhoz, és a mostani hétvége sem zajlott eseménytelenül.

 

Ismét lecsapott a vihar: nehéz hétvégénk volt

Özönvízszerű esőzések és heves viharok érkeztek, melyek Nyugat-Európában szinte katasztrófafilmekbe illő jeleneteket hoztak. Mostanra ráadásul az óriási károk mellett többszáz áldozatról és eltűntről is szólnak a beszámolók. A hétvégén hazánkban is ismét szélsőségessé vált az időjárás, a hőséget nagy mennyiségű, helyenként akár az 50 millimétert is meghaladó csapadék váltotta fel, néhol jégeső és 60-80 kilométer per órás széllökések kíséretében.

Mára összesítve a 9-e óta tartó időszakban 5500 bejelentés érkezett, mintegy 1,5 milliárd forintnyi értékben. Budapest mellett már Debrecen is felkerült a dobogóra a károk számát tekintve.

Növekvő aggodalommal figyeljük a Nyugat-Európában zajló eseményeket, és bízunk benne, hogy hazánk nem szenvedi meg ennyire a szélsőséges időjárási események következményeit. A kárbejelentési statisztikákból is egyértelműen látszik, hogy a heves viharok egyre gyakoribbak és kiszámíthatatlanabbak, fenyegetik az értékeinket, otthonainkat, és a mezőgazdaság számára is komoly veszteségeket okoznak.

mondja Szikszai József, a Generali Biztosító kárrendezési igazgatója.

A biztosító vizsgálta az előző években hozzájuk beérkezett, természeti jelenségekhez kapcsolódó bejelentéseket. Az összesítésből kiderült, hogy 2019-ben és 2020-ban 900, illetve 700 millió forint fölé emelkedett a viharkárok utáni kifizetések összege, az esetszámok mindkét évben 10 ezer körül voltak.

 

A Generali is letette a voksát a klímavédelem mellett

Ezek a statisztikák is megerősítik, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek nem pusztán egyre többször fordulnak elő, hanem egyre nagyobb károkat is okoznak. A Magyarországot, Európát és a világ szinte minden táját érintő kihívást felismerve a Generali alapító tagja lett a Biztosítók a Zéró-kibocsátásért Szövetségnek (Net-Zero Insurance Alliance) és célul tűzte ki, hogy 2050-re kizárólag karbonsemleges vállalatokban rendelkezzen befektetéssel. Emellett 2021 és 2025 között összesen 8,5–9,5 milliárd euró összegű zöld- és fenntartható befektetést tervez végrehajtani és 2040-re negatív szén-dioxid-kibocsátást kíván elérni úgy, hogy közben 2023-ra klímasemlegessé is válik.

Forrás: biztositomagazin.hu

Kép: freepik.com

A Generali 50 milliós támogatással segíti az egészségügyi dolgozókat

A Generali 50 milliós támogatással segíti az egészségügyi dolgozókat

Egyedülálló programmal segíti a járvány hőseit a Fogjunk Össze Alapítvány és a Generali a Biztonságért Alapítvány.

A koronavírus-járvány kétségtelenül nyomott hagyott mindennapi életünkön, a társas kapcsolatainkon, az iskolai és az irodai munkán, de leginkább a lelki egyensúlyunkat borította fel. Az egészségügyi intézményekben dolgozók azonban mindannyiunknál nagyobb kihívásokkal néztek szembe az elmúlt hónapokban: a rengeteg túlóra, a fizikai kimerültség, a szeretteik hiánya és az erőfeszítések ellenére elvesztett betegek a könnyebb nyári hónapokban is testi-lelki teherként nehezednek a vállukra. A Generali a Biztonságért Alapítvány 50 millió forintos felajánlásából a Fogjunk Össze Alapítvány most egy olyan programot indít, amely mentálhigiénés előadások, pszichológiai tanácsadás, képzések, valamint közösségi- és rekreációs programok segítségével támogatja a járvány hőseit a regenerációban.

Habár azt szinte mindannyian a saját bőrünkön is tapasztalhattuk a koronavírus megjelenése óta, hogy az egészségügyben dolgozók erejükön felül küzdöttek nap mint nap egy szinte ismeretlen betegség ellen, az őket ért traumák hosszú távú hatásairól még csak most gyűjtik az információkat a kutatók. Egy friss felmérés szerint a járvány ellen küzdők 70%-a küszködött alvási zavarokkal, 56%-uk szenvedett stressz okozta fizikai tünetektől, egyharmaduk aludt átlagosan négy órát vagy annál is kevesebbet éjjelente és 49%-uk vallotta, hogy az elmúlt évben sírt munkaidőben. A magyar orvosok és ápolók is rendkívüli terhelésnek voltak kitéve, miközben egy részük korábban egyáltalán nem vett részt ilyen típusú tünetekkel harcoló betegek ellátásában.

A COVID-járvány során – amellett, hogy szakmailag is óriási kihívás volt – az egészségügyi dolgozók minden eddiginél nagyobb mértékben szembesültek veszteségekkel, a levegőért kapkodó fertőzöttek látványával, az izolált betegek magányával és a hozzátartozók tehetetlenségével. Eközben nem csupán magukat, de a családjukat is féltették a vírusfertőzéstől, akik viszont otthon voltak kénytelenek nélkülözni az egészségügyi ellátóhelyeken dolgozó szeretteiket. A járvány leküzdésében az intézmények összes munkatársa részt vett, a portástól a menedzsmentig mindenki nagyon sokat dolgozott, óriási áldozatokat hozva a közösségért.

– mondta Dr. Ficzere Andrea, a programot szervező Fogjunk Össze Alapítvány alapítója.

Eddig ők gondoskodtak rólunk – most rajtunk a sor!

A Fogjunk Össze Alapítvány célja az egészségügyi dolgozók számára érkező felajánlások koordinálása, valamint olyan programok szervezése, amelyek hozzájárulnak a szakmai fejlődéshez és új képességek megszerzéséhez, illetve lehetőséget teremtenek a pihenésre, a testi-lelki regenerálódásra. A most induló programmal az alapítvány azon egészségügyi dolgozókat kívánja segíteni, akik aktívan részt vettek a COVID-19 járvány elleni védekezésben, és óriási mentális terhelésnek voltak kitéve a betegek ellátása során. A kezdeményezés első lépéseként a programban résztvevők egy előadássorozatot hallgathatnak meg személyesen vagy online, amely olyan fontos témákat érint, mint a stresszkezelés és a gyászfeldolgozás. A kiscsoportos beszélgetések és egyéni pszichológiai tanácsadások pedig abban segítik őket, hogy sikeresen feldolgozhassák az elmúlt időszak traumáit és felkészülhessenek a jövőbeli kihívásokra.

A Generali a Biztonságért Alapítvány az elmúlt egy évben rendkívüli erőfeszítéseket tett a pandémia legyőzése érdekében. Többek között hozzájárultunk egy hazai szakkórház járványügyi kórházzá való átalakításához; a két egészségügyi szűrőbuszunkban COVID antitest- és antigén-gyorsteszteléssel segítettünk gyerekotthonokat, a Magyar Vöröskereszt önkénteseit, pedagógusokat; karantén-meseterápiával támogattuk a kisgyermekes szülőket vagy a megnövekedett online jelenlét negatív hatásai elleni prevencióként cyberbullying kampányt indítottunk. A járvány elleni küzdelem kiemelten fontos alapítványunknak, ezért is döntöttünk úgy, hogy 50 millió forinttal támogatjuk ezt az egyedülálló és valóban életbevágó célkitűzésekkel induló programot. Az orvosok és ápolók, a kórházi személyzet rendkívüli erőfeszítéseket tettek értünk – most pedig rajtunk a sor, hogy visszaadjunk.

– hangsúlyozta Schaub Erika, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviselője, az alapító Generali Biztosító Zrt. személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja.

Megújulás kívül-belül: szépítkezés és közösségi programok több mint 1000 egészségügyi dolgozónak

A lelki egészség visszaállítása mellett a kezdeményezés arra is reflektálni szeretne, hogy az egészségügyben dolgozóknak a COVID-19 elleni fáradhatatlan küzdelem során saját magukkal sem volt idejük törődni, nem volt lehetőségük kikapcsolódni és megújulni. Ezért most tánctanfolyamokat szerveznek a program keretein belül, az egészségügyi dolgozók dietetikai tanácsadásra és sminktanfolyamra is mehetnek, új frizurát vágathatnak vagy éppen relaxáló masszázst kérhetnek. Fontos célkitűzés a közösségépítés is: színházba, koncertre, borkóstolókra, biciklitúrákra olyan kollégákkal indulhatnak el a résztvevők, akik pontosan olyan nehézségekkel küzdenek, mint ők maguk.

Azt is jól tudjuk, hogy a védekezésben résztvevőknek a családjuk társaságáról is le kellett mondaniuk a járvány legsötétebb időszakaiban. Ezért gyermektáborokkal, üdülési lehetőséggel is készülünk, mert a lelki egyensúly megteremtésében a szeretteinkkel együtt töltött idő is kulcsfontosságú. A program eseményei augusztus végén kezdődnek és több mint 1000 orvosnak, ápolónak, egészségügyi szakembernek szeretnénk meghálálni nélkülözhetetlen munkájukat.

– tette hozzá Dr. Ficzere Andrea.

A programokra a fogjunkossze.hu oldalon tudnak majd jelentkezni az egészségügyi dolgozók.

Forrás/fotó: biztositomagazin.hu

A klímavédelemi megfontolások alapján módosul a Generali cégcsoport stratégiája

A klímavédelemi megfontolások alapján módosul a Generali cégcsoport stratégiája

Az Assicurazioni Generali Igazgatósága Gabriele Galateri di Genola elnök vezetésével megvitatta és jóváhagyta a Csoport új klímaváltozási stratégiáját.

Az új stratégia, amely tulajdonképpen a 2018. februárjában jóváhagyott stratégia módosítása, illetve kiegészítése, a Generali alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövő felé tett elkötelezettségével összhangban határoz meg jelentős intézkedéseket a vállalatcsoport befektetési és kockázatvállalási tevékenysége – tehát a csoport fő üzleti tevékenységei – tekintetében.

A Generali Csoport vezérigazgatója, Philippe Donnet a stratégia kapcsán elmondta:

A Generali Csoport a klímavédelem területén vállalt elkötelezettségével és tevékenységeivel összhangban, és a már elért eredményekre építve új, ambiciózus célokat fogalmazott meg saját klímastratégiája kapcsán. Az elmúlt három évben – összesen 6 milliárd euró összegben – végrehajtott új zöld és fenntartható befektetéseinknek köszönhetően az előzetesen meghatározott céljainkat a tervezettnél korábban elértük. Úgy véljük, hogy a magánszektor kulcsszerepet játszhat a klímasemleges gazdaságra való átállást segítő „Igazságos átmenet” program pénzügyi támogatásában többek között azzal, hogy segíti a közintézményeket a szükséges intézkedések meghozatalában.

Közvetlen befektetések

A Generali Csoport új céljai a következők:

  • 2021 és 2025 között 8,5–9,5 milliárd euró új zöld és fenntartható befektetés végrehajtása. Ez a 2019 és 2021 közötti időszakra korábban meghatározott 4,5 milliárd eurós célkitűzést követi, melyet a Generali a tervezettnél egy évvel korábban sikeresen elér – sőt túlteljesített –, és 2020 év végén a befektetései elérték a 6 milliárd eurót;
  • A szénágazatra vonatkozóan egyre szigorúbb korlátozások megfogalmazása, melynek végső célja a szektorban lévő befektetések fokozatos, de teljes megszüntetése. Az új stratégia értelmében tehát a Generali teljes mértékben meg kívánja szüntetni a fűtési célú szénágazatban befektető kibocsátókkal való együttműködését az OECD-országokban 2030-ra, a világ egyéb részein pedig 2040-re;
  • A közvetlen befektetési portfólió fokozatos dekarbonizációja annak érdekében, hogy 2050-re elérjük a karbonsemlegességet. Ez összhangban áll egyrészt a párizsi éghajlatvédelmi egyezményben megfogalmazott céllal, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését 1,5 °C alatt tartsa az iparosodás előtti szinthez képest, másrészt a Net-Zero Asset Owner Alliance tagjaként tett kötelezettségvállalásával is. A Generali döntött arról, hogy 2025-re – köztes célként – 25%-kal kívánja csökkenti a vállalati befektetési állományából (vállalati kötvényekből, tőzsdei részvényekből) eredő szén-dioxid-kibocsátást, és ingatlanportfólióját is a 1,5°C-os pályához igazítja.

 

Biztosítási kockázatvállalás

A Generali Csoport új céljai a következők:

  • A fűtési célú szénágazatban meglévő jelenlegi minimális kitettségének további csökkentése, és végül teljes megszüntetése az OECD-országokban 2030-ra, a világ többi részén pedig 2038-ra;
  • Azon kötelezettségvállalásának megújítása, hogy a továbbiakban nem biztosít semmilyen kőolajjal és földgázzal kapcsolatos tevékenységet. A Generali kötelezettséget vállal arra, hogy a jövőben nem biztosít olyan tevékenységeket, amelyek célja kőolaj- vagy földgázlelőhelyek felkutatása, illetve olajhomokból vagy palalerakódásokból származó, vagy az Északi-sarkvidéken feltárt fosszilis üzemanyagok (kőolaj és földgáz) akár szárazföldi, akár tengeri kitermelése.

Az érdekeltek bevonása és az “igazságos átmenet” program támogatása

A Generali Csoport új céljai a következők:

  • A vállalatcsoport kötelezettséget vállal arra, hogy valamennyi érdekelt féllel együttműködésben kívánja a kibocsátásmentességet megvalósítani, és a klímasemleges gazdaságra való átállást segítő „Igazságos átmenet” programot támogatni. Ennek érdekében a Generali 2025-re legalább 20 szénfelhasználó, a csoport befektetési portfóliójához tartozó céget kíván bevonni a karbonsemlegesség irányába történő elmozdulást célzó programjába, hogy valódi, világméretű hatást gyakorolhasson a környezetvédelemre.

A csoport tevékenységeinek dekarbonizációjával a Generali célja a negatív kibocsátás elérése

A Generali Csoport új céljai a következők:

  • A Generali 2040-re negatív szén-dioxid-kibocsátást kíván elérni úgy, hogy közben 2023-ra klímasemlegessé válik;
  • 2025-re 25%-kal kívánja, tudományos alapok szerint csökkenteni az irodákhoz, adatközpontokhoz és vállalati autóflottához kapcsolódó üvegházhatású gázok kibocsátását a 2019-es kiindulási értékhez képest;
  • Lehetőség szerint 100%-ban megújuló forrásokból származó energiát kíván igénybe venni, és tovább kívánja javítani energiahatékonyságát.

 

Forrás: biztositomagazin.hu

MABISZ körkép: A legtöbb ügyfél kiegészítőket is köt a lakásbiztosításához

MABISZ körkép: A legtöbb ügyfél kiegészítőket is köt a lakásbiztosításához

Rendkívül szélesnek nevezhető a hazai lakásbiztosítási piacon elérhető kiegészítő szolgáltatások köre. Népszerűségükre jellemző, hogy gyakorlatilag minden ügyfél köt valamilyen kiegészítőt. A leggyakrabban balesetbiztosítást, de olyan kiegészítő is létezik, amely kárpótol a nyaralást elrontó rossz időjárás esetén – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Egy lakásbiztosítás nem csak a lakást védi!

A mai lakásbiztosítások már messze túlmutatnak a csak lakásra, házra és az abban lévő ingóságokra vonatkozó fedezeten, hiszen személybiztosításra (baleset, egészség és kisösszegű életfedezet), utasbiztosításra is kiterjeszthetők, de akár a házikedvencek, kutyák, macskák, sőt, az ügyfelek otthonában működő kisvállalkozások is szinte teljeskörűen biztosíthatók. Nem véletlen, hogy gyakorlatilag minden ügyfél köt valamilyen kiegészítő csomagot az alapkockázatok fedezete mellé, amivel saját igényéhez és adott élethelyzetéhez igazíthatja lakásbiztosítási fedezetét.

Kiegészítők és csomagok

Az, hogy mennyi és milyen kiegészítőt kötnek az ügyfelek, nagyban függ a választott csomag tartalmától is, hiszen a nagyobb módozatok akár valamennyi kiegészítőt magukban foglalhatják. Ezzel is magyarázható, hogy van olyan MABISZ tagbiztosító, ahol az ügyfelek negyede köt kiegészítőt, míg másoknál 90% feletti a kiegészítőt választó ügyfelek aránya.

Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást kötő ügyfelek többsége is választ valamilyen kiegészítő biztosítást. (A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra s egyéb, a háztartásokat egzisztenciájukban alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Ezek tartalmát az MNB egységesen, kötelezően határozta meg. Kiegészítő fedezetként – egységes megnevezést használva – a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhatnak a biztosítók.Számos kiegészítő biztosítás esetében az ügyfél maga választhatja ki, hogy milyen összegű fedezetet kíván magának az adott kártípust illetően.

Kockázatok, amikre nem is gondolunk

A kiegészítők kiválasztásához érdemes áttekinteni a leggyakoribb lakáskárok listáját, hiszen amellett, hogy így könnyebben szabhatják saját igényeikre a biztosításukat az ügyfelek, olyan lehetséges káresetekkel is szembesülhetnek, melyekre korábban nem is gondoltak.

Továbbra is dobogón állnak a vezetékes vízkárok és az üvegtörések, de a számítógépes támadások okozta károk is évről évre emelkednek.

Számtalan újdonságról, vagy a piaci kínálathoz képest egyedinek számító kiegészítő fedezetről számoltak be a hazai biztosítók.

Kiterjesztett garancia

Ilyen többek között az akár használt mobileszközökre is megköthető kiterjesztett garancia szolgáltatások, amelyek a hagyományos biztosítási kockázatok mellett a törés, vagy vízbeesés miatti károkat is fedezik.

Időjárás biztosítás

Az egyre szélsőségesebb és kiszámíthatatlanabb időjárás nem csak fizikai károkat okozhat, de a nyaralást is tönkre teheti. Ma már elérhető a piacon olyan kiegészítő fedezet is, amely jelentős összeggel kárpótol, ha a belföldi nyaraláson a biztosítási feltételek szerinti időjárási esemény elrontja a vakációt.

Kártevő biztosítás

Több biztosító is kínál már a biztosított épületben, a hőszigetelésben, vagy az épület gépészetében kártevők (rágcsálók, madarak, rovarok) által okozott károkra, vagy a darázsírtás költségeire szóló fedezetet.

Cyberbiztosítások

A járvány következtében felpörgött digitalizáció miatt még inkább fontossá vált a cybertámadások elleni védelem. A piacon elérhető cyberbiztosítások ma már jó néhány területre kiterjednek: igénybe vehetők akár bank- és hitelkártyával, valamint internetes hozzáférési adatokkal való visszaélés esetén, illetve lehetőség van jogvédelmi szolgáltatásra is, így, ha valaki cyber bűncselekmény áldozata lesz, megspórolhatja a jogi képviselet költségeit is. Az egyik biztosító kínálatában elérhető hasznos funkció a cyber távsegítség, ahol hozzáértő szakemberek segítenek megoldani a WIFI beállítás gondjait, vagy támogatást nyújthatnak egy vírustámadást követően a helyreállításban.

Home offoce csomag

A pandémia-helyzetre reagálva több biztosító is bevezetett lakásbiztosításhoz köthető home office kiegészítő csomagot, amely többek között – a munkáltatótól kapott – informatikai eszközökben okozott károkra és munkanélküliség esetére nyújt fedezetet.

Kiegészítő balesetbiztosítás

MABISZ által megkérdezett nyolc tagbiztosító ügyfeleinek körében egyértelműen a kiegészítő balesetbiztosítás iránt mutatkozik a legnagyobb kereslet, amivel az ingatlanban lakó valamennyi családtag biztosítható balesetek ellen, legyen szó csonttörésről, kórházi ápolásról vagy – egyes társaságoknál – akár balesetből eredő ruhakárról, sőt kórházi lopáskárról.

Hagyományos kockázatok

A hagyományos kockázatok fedezete iránt is erős az érdeklődés, így sokan kérik a védelmet a betöréses, illetve besurranásos lopás, csőtörés, üvegtörés, beázás, füstkár, túlfeszültség ellen, de a gyorsszervíz és assistance szolgáltatások (dugulás-elhárítás, zárcsere) is népszerűek az ügyfelek körében.

A kiegészítő egészségbiztosítási fedezet különösen felértékelődött a járványhelyzet alatt, amely nagyértékű diagnosztikai vizsgálatokatmásodik orvosi véleményt, valamint telefonos orvosi assistance szolgáltatást is tartalmazhat.

A részben a pandémia miatt is egyre népszerűbb kerékpározásnak köszönhetően a kerékpáros kiegészítő biztosítás is kelendő.

Felelősségbiztosítások

felelősségbiztosítások – legyen az ingatlantulajdonosi, személyi vagy hobbi sportolói – iránt szintén fokozott érdeklődést mutatnak az ügyfelek, továbbá a bankkártya-, illetve a különböző személyi okmányok cseréjének költségtérítését fedező kiegészítők is gyakoriak.

Ahogy a fentiekből is látszik, a lakásbiztosítások többsége per risk típusú, vagyis kizárólag a szerződésben lefektetett káreseményeket fedezik. Léteznek azonban kiegészítőként válaszható, all risk fedezetet nyújtó biztosítások is, amely minden olyan kárt megtérítenek, amit a szerződés nem zár ki egyértelműen. Ezen termékek szintén egyre népszerűbbek az ügyfelek körében.

Forrás: biztositomagazin.hu

Kép: freepik.com